„Egy ember életében a nagy szakaszváltásokhoz kapcsolódó pillanatképek mindig kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Bogi örökítette meg a gyerekeim iskolakezdésre való készülődését, valamint a karrierem egyik fontos lépcsőjének a momentumát. Mindegyikért nagyon hálás vagyok neki!”
Kiss A.
BOGArt PHOTO
Kis-Tóth Bogi vagyok, anya, feleség, fotós, és egy kicsit talán művészlélek.
A gyerekek szeretetéből, az alkotás öröméből és vágyából született meg a BogArt Photo, a BogDrops és Veranda “hármasom”.
Szakmám szerint idegenforgalmi közgazdász vagyok, ami a gyermekeim érkezésével szépen lassan háttérbe szorult, ők lettek az életem főszereplői.
Velük együtt került előtérbe bennem az alkotása vágya, és így szépen lassan, lépésről-lépésre egymásra épülve született meg a BogArt Photo, a Veranda fotóstúdió es BogDrops is. Mind egymást támogatva és kiegészítve.
Szeretettel köszöntelek az én világomban!
Elérhetőségek
Telefon: +36 30 638 5356
Email: info@bogartphoto.hu
Az időpontfoglaló rendszerünktől most egy automatikus visszaigazoló emailt kellett, hogy kapj a foglalás rögzítéséről.
A foglalásod egyelőre függő státuszban van, amíg azt vissza nem igazoljuk. A visszaigazolásról hamarosan egy újabb emailben értesítünk.
Nagyon fontos, főleg ha Gmail-es email címet használsz és nem találod a visszaigazoló emailt, hogy ellenőrizd a Promóciók – ha ott sincs, akkor a Spam – mappát is, majd jelöld meg „Fontos”-ként a tőlünk érkező leveleket vagy húzd át az „Elsődleges” fülre, hogy mindig megkapd az üzeneteket.
További időpontok lefoglalásához használd ismételten a foglalási naptárt.